Kossuth Lajos, a lemondott kormányzó 1849. augusztus 22-én érkezett meg az Oszmán Birodalom uralma alatti bulgáriai Vidinbe, s követte őt a menekülők hada. Körülbelül 5000 ember, a Vöröstoronyi-szoros Erdélyből kiszorított őrsége, az orsovai helyőrség, a lengyel és olasz légió táborozott meglehetősen rossz körülmények között a vidini vár alatt. S Kossuth, aki egy 10 nappal korábban Magyarországon oly reménytelennek látta a szabadságharc helyzetét, most ismét reménykedni kezdett.
Megújuló optimizmusa két forrásból táplálkozott. Egyrészt olyan híreket kapott Isztambulból, hogy egyre élesebbé váltak az orosz-török ellentétek, s az érlelődő konfliktusban a szultán birodalma számíthat a nyugati hatalmak támogatására is.
Kossuth tehát abban reménykedett, hogy a magyar kérdést mégis sikerül a nemzetközi politika szintjére emelni; hiszen Oroszország magyarországi intervenciója részét képezte a cári birodalom balkáni előnyomulásának. (Hasonló reményeket táplált 1849 tavaszán, amikor előbb a brüsszeli, majd a veronai, az olasz ügyek rendezésére összeülő nemzetközi kongresszustól várta Magyarország önállóságának, majd függetlenségének elismerését). Másrészt szeptember elején Vidinbe érkezett Frederick Charles Henningsen, Pulszky Ferencnek, Magyarország angliai ágensének futára. Henningsen olyan, 1849 július végi jelentéseket hozott az Egyesült Királyságból, az ottani közvélemény magyarbarát fordulatáról, amelyek szintén némi óvatos optimizmusra adtak okot.
Voltak persze ellenkező benyomások is. A törökök megszigorították a menekültek őrzését, s szeptember 9-én már megérkeztek az első hírek arról is, hogy az osztrák és orosz nagykövetek határozottan követelik a Portától a magyar és lengyel menekültek kiadását. Végül pedig, minden emigráció közös fertőző betegsége, a széthúzás is terjedni kezdett a menekültek között. A Vidinből időben továbbálló Szemere Bertalan miniszterelnök Kossuthot hibáztatta a tragikus végért, de az augusztus végén megérkező Józef Bem altábornagy is éreztette Kossuthtal neheztelését augusztus közepi távozásáért. A meglehetősen unalmas emigrációs hétköznapok a közelmúlt eseményeinek elemzésével teltek. Egyre többen és többen hibáztatták a szabadságharc vereségéért Görgeit; egyre többen mondták ki rá az ítéletet: áruló. Márpedig Kossuth volt az, aki átadta a hatalmat Görgeinek.
Ezekkel a tényezőkkel magyarázható az, hogy Kossuth szeptember 12-én levelet fogalmazott meg az angliai és franciaországi magyar követekhez és diplomáciai ügynökségekhez. Ebben az iratban, a híres-hírhedt vidini levélben fejtette ki részletesen nézeteit a szabadságharc vereségének okairól, s nevezte meg a bukás/vereség egyszemélyi felelőseként Görgeit. A levél lényege azonban nem ez volt. Kossuth ugyanis abban reménykedett, hogy az új világpolitikai helyzetben Magyarország ügye az európai hatalmak érdeklődési körébe kerülhet – ha sikerül bebizonyítani, hogy a magyar szabadságharc vereségének oka nem a magyar állam belső gyengeségében keresendő, hanem egy esetleges tényezőben, a magyar fővezér árulásában. A Görgeivel szembeni vádnak volt egy személyes motivációja is: Kossuth ezáltal érvényteleníthette saját augusztus 11-i lépését, azaz a hatalom Görgeire történt átruházását, mondván, hogy miután a tábornok nem a nemzet állami életének megmentésére fordította a teljhatalmát, ezzel semmissé tette a hatalom átadását/átvételét, tehát Kossuth továbbra is joggal használja a kormányzóelnöki címet, s igényt tarthat az emigráció vezetésére.
A levél végén azt is kifejtette, hogy az 1849. év tanúsága szerint Ausztria képtelen egyedül fenntartani nagyhatalmi állását, s a centralizált Ausztria nem más, mint „az orosz szatellisze.” Kossuth úgy vélte, hogy Angliának és Franciaországnak ezért is érdeke Magyarország önállóságának fenntartása. Kossuth – bár a Habsburg-ház trónfosztását továbbra sem kívánta visszavonni – úgy vélte, célszerű lenne létrehozni Magyarország és Ausztria szövetségét, kölcsönös segítségnyújtási kötelezettséggel és az osztrák államadósság egy részének magyar részről történő átvállalásával. E kapcsolatban kiindulási alapnak az 1848. évi törvényeket tekintette, kiegészítve a magyar országgyűlés 1849. július 28-i határozataival a nemzetiségek kívánságairól.
A levél 1849 végére el is jutott a címzettekhez, akik közzé is tették annak némileg rövidített szövegét. Amikor azonban a levél napvilágot látott, a megfogalmazásának indítékát jelentő diplomáciai válság rendeződött: előbb az osztrákok, majd az oroszok fújtak visszavonulót, miután néhány ezer menekült miatt nem akartak háborúba keveredni az Oszmán Birodalom mellett felsorakozó Egyesült Királysággal és Franciaországgal. Cserébe a török fél beleegyezett abba, hogy Hauslab cs. kir. altábornagy felkeresse a vidini menekülttábort, s hazatérésre biztassa az ott tartózkodókat. Hauslab ugyan nem kecsegtette túlzott reményekkel a menekülteket, de azok nagy részének már így is elege volt a török vendégszeretetből. Így a közel 5000 menekültből több mint 3000 tért vissza 1849 október végén. A többieket a török hatóságok november elején Vidinből Sumlába költöztették, majd 1850 elején a legveszélyesebbnek tartottakat, köztük Kossuthot, a kis-ázsiai Kütahyába internálták.
A vidini levél német és olasz nyomtatott szövegében eszközölt rövidítések nagyobbrészt a Kossuth által kifejtett politikai koncepciót érintették, s ami nyilvánosságot kapott, az a körítés volt: a Görgei árulására vonatkozó kevéssé tényszerű fejtegetés. Az idegen nyelvű kiadások a nemzetközi közvéleményben segítettek elhitetni az árulás vádját, az 1850-ben megjelent, németről magyarra visszafordított kiadás pedig a hazai közvéleményt befolyásolta. Így lett a körítésből lényeg.
A vidini levél teljes szövege: http://mek.niif.hu/…/html/kossuth0117/kossuth0117.html
Forrás: Hermann Róbert