A szabadságharc ellentmondásos személyiségének emberi oldaláról mesélnek a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárában őrzött felvételek.
Azok a felvételek, amelyeket most a Fidelio FényképTár sorozatában bemutatunk, a Nemzeti Múzeumban jelenleg látható, Görgei Artúr életét bemutató kiállításhoz kapcsolódnak.
Görgei Artúrról számos fényképet őriznek közgyűjteményeink, szám szerint talán a legtöbb a Nemzeti Múzeumban található. A mintegy 100 fotográfia azonban nem reprezentálja a teljes életutat, hiszen
a képek a túlnyomó többsége nem a szabadságharc meghatározó katonai parancsnokáról készült, hanem az egyre idősödő, családja körében menedéket, biztonságot találó öreg úrról.
A saját gyermekeitől távol került, feleségétől külön élő Görgei Artúr számára testvére Görgey István és annak második felesége Dedinszky Aurélia asszony és Aurélia négy, előző házasságából származó gyermekének sokasodó famíliája teremtette meg szerető családi otthont. Görgei Artúr elsősorban Visegrádon élt idős korában, ahol több házat, telket is birtokolt a közjegyzőként dolgozó István.
Czobor Béla művészettörténész nevéhez fűződik az egyik kedves családi kép a gyűjteményünkben. Czobor a Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából 1890-1895 között folytatott Visegrádon ásatásokat, hogy az I. András által alapított Szent András monostor maradványait feltárják. Czobor sokat vendégeskedett a visegrádi kutatások idején a Görgey-háznál.
A fényképezést elsősorban kutatási, dokumentálási eszközként használta munkája során, de az általa datált, feliratozott felvételen családi körben megörökítette a tábornokot is. Ő maga is szerepel a képen, bal oldalon hátul látjuk.
A Nemzeti Múzeumban megőrzött eredeti albumin fényképen Czobor Béla saját magát jelölte meg a kép készítőjeként. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy minden valószínűség szerint a család egyik szolgálója nyomhatta meg végül is gombot, mert a korszakban az önkioldó használata még nem terjedt el széles körben. A tábornok úgy ül a családtagok körében, mintha a kisgyermekek nagyapja lenne. Ez a felvétel beállításával, a kompozíciójával örökíti meg nekünk utódoknak a visegrádi családi hangulatot.
Családi felvételeket azután közel tíz év múlva, Aurélia asszony Jolán nevű lányának legidősebb gyermeke, Latinovits Endre (1883-1933) kezdett el készíteni.
Latinovits Endre 1898 és 1914 között kis albumba gyűjtötte össze jobb-rosszabb fotográfiáit, amiket széles rokonságáról készített.
A 27 fényképet tartalmazó albumban a családi felvételek néha kusza csoportok, egymást takaró alakokkal, néha alig kivehetőek az események, mert olyan kicsik a pozitívok. De mégis ezek
a felvételek örökítették meg a Duna-parti szalonnasütésen részt vevő, az olvasgató, az üldögélő, a szivarozó, a kertben pihenő tábornok hétköznapjait.
Minden technikai hiányossága ellenére is, az 1968-ban a Történeti Tár Újkori Dokumentum gyűjteményébe került album különleges, intim emléke a tábornok élete utolsó másfél évtizedének.
Görgei a korban viszonylag ritka hosszú életutat járt be, túlélte az őt árulónak megnevező, a kijelentést soha igazán vissza nem vonó Kossuthot, s legtöbb egykori harcostársát is.
A születésnapjai ekkor már sajtónyilvánosságot is kaptak. Az idős tábornok ajándékokat kapott külföldről és itthonról a tisztelőktől, barátoktól, levelező partnerektől. Békey Ödön felvételén, 1908-ban jól látható a Kozma Andor és felesége által ajándékozott töviskoszorú, a finn művészetet bemutató kiadvány, s persze elmaradhatatlan még mindig a cigaretta a szipkával.
Az első világháború kitörésekor Görgei beteges, állandó segítsége szoruló idős úr volt, akinek barátai, ellenfelei, harcostársai már eltávoztak az élők sorából, elhunyt már öccse István is. Számos felvétel készült a tolókocsiban ülő, a világról immár csak korlátozottan tájékozódó öregúrról. Ezek közül egy akkor látott a sajtóban napvilágot, amikor német katonák keresték fel Visegrádon, s ez a háborúban a németek oldalán álló országban hírként fontos volt. A képről a jóbarát Lévay József író, költő azonban ezeket a sorokat jegyezte fel naplójában:
Éppen most láttam arcképét egy képesújságban. Karosszékben ül szőnyeggel letakarva elől. Mellette egy ápolónő. Siralmas alak. Ez már nem élet.
A barát magának írt őszinte sorokban tudósít arról, hogy ezen a felvételen már nem Görgei tábornokot látja, hanem egy agg embert, s talán kimondatlanul ott van a sorok között, hogy talán nem bemutatást igénylő felvételről szól.
Görgei Pesten, a Mária Valéria utcában (ma: Apáczai Csere János utca) lévő lakásban hunyt el. Halálos ágyán többen megörökítették, közöttük a háborús Budapest fényképésze, Müllner János is. A gyász szoba képei közül többön is jól látható a Kozma Andorék által ajándékozott töviskoszorú, immár keretben, alatta Arany János fénykép-portréja a falon, s látható az idős ellátásához szükséges kerekes szék. Az kiemelkedő életút egyik erős szimbóluma és az időskor segédeszköze, a fotográfiát szemlélőben sokféle gondolatot indíthatnak el az emberi élet és az emberi ítéletek múlandóságáról. Lévay József naplójában Görgei halálakor így írt: “Nagy jelentőségű, nevezetes földi hosszú pályát zárt be a mulandóság. Tiszta, gyémánterős jellemű egész ember tűnik el az ő alakjával, aki nemcsak az öntudatos, lángoló hazaszeretettel, de az átható ész hatalmas fegyverzetével is el volt látva.
Glóriává alakult fején a töviskorona, mellyel dicső hadvezéri pályafutása után ajándékozta őt meg a nemzet egy részének balvéleménye. Lélekemelő volt látni hadvezéri működését szabadságharcunk dicsőséges küzdelmeiben, csudálatos jellemét és önérzetes nyugodt türelmét száműzetése nehéz évei alatt.
Hírünk és nevünk gyarapodását s mindazt a jót, ami a szabadságharcból szinte a mai napig láthatóan eredt, Görgeinek és Kossuthnak köszönheti a nemzet. …” A formailag a család által rendezett temetésen azonban Tisza István miniszterelnök mellett több kormánytag is részt vett. A tábornokot a Nemzeti Múzeum rotundájában ravatalozták fel.
